3.fejezet

Bétáért hatalmas köszönet Kicsidumbótársamnak!♥ :D

Alex :)

Egész héten vigyáztunk Benre, ami által még közelebb kerültünk egymáshoz Sebastiannal. Nem mint barátok,mert eddig is a legjobb barátok voltunk,hanem mint… á, hagyjuk.
Nem tudom, hogy ki volt a szomorúbb, amikor letelt az egy hét, Sebastian vagy Ben. A kisfiú nagyon sírt, amikor Chris nővére elvitte, és láttam a németen, hogy neki sem tetszik.
- Azért hiányozni fog - huppant le mellém a kanapéra.
- Nyugi, láthatod még. Berlinben laknak, nincs az messze. Biztos kimennek majd a futamokra is. Meg majd amikor a sajátodat fogod dajkálni, ennyire nem fog tetszeni - kacsintottam.
- Dehogynem.
- Meg különben is… mikor lesz az, amikor én apuka leszek? Soká…
- Miért? - lepődtem meg. - Hanna nem szeretne gyereket?
- Dehogynem - mosolyodott el. - Csak… nem tudom. Nem tudom magam apaként elképzelni.
- Hidd el Sebastian, én sem tudtalak, egészen a hét elejéig. De aztán láttam, hogy törődsz Bennel - mosolyogtam.
Sebastian estig ott volt. Szerettem vele lenni, és mivel téli szünet volt, így sokat tudtunk együtt lenni.



Reggel a csengő hangjára ébredtem. Utáltam erre kelni… Felvettem a köntösöm, és lecsoszogtam a lépcsőn.
- Kulcsod elhagytad? - nyitottam ki az ajtót Chrisnek morcosan.
- Itt hagytam este, de ez most nem lényeges. Öltözz, készülődj!
- Mi van? Jól vagy te? - nyomtam el egy ásítást.
- Csak öltözz és készülődj! Sebastian küldött.  Azt mondta, most menjek érted, mert mire elkészülsz, már indulnunk kell.
- Miért, hányra megyünk?
- 6-ra.
- És most hány óra van?
- Fél1.
- Seb ismer… oké, megyek letusolok meg ilyesmik.


Chris szemszög:

Amíg Alex elment tusolni, felhívtam Sebet.
- Vettel - vette fel a telefont.
- Hello ,Chris vagyok. Alex készülődik.
- Oké. Mit mondtál neki?
- Azt, hogy öltözzön, készülődjön. Ja, és hogy Te küldtél engem. Amúgy nem állt volna neki semminek sem…
- Oké, kösz. Majd a bulin találkozunk. Hello.
- Szia.

„Ez is kipipálva” gondoltam, és elégedetten dőltem hátra a kanapén.
Sebastian még tegnap este felhívott. Alexnek novemberben volt a születésnapja, de mivel Seb akkor lett világbajnok, nem nagyon tudtak együtt bulizni, ezért a német kitalálta, hogy amíg itthon van, csináljunk neki egy „utó-szülinapi” bulit. Seb még mindig nem vesz ajándékot neki, mivel azt mondja, a Világbajnoki cím jó ajándék volt számára. Végül is, 5 nappal előbb kapta meg.
Viszont én nagy gondban voltam az ajándékot illetően. Hiába ismertem úgy, mint a tenyeremet, és hiba találkoztunk szinte minden nap, így még nehezebb volt neki valami találót venni, főleg 1 nap alatt.
Nagy nehezen, de megtaláltam a tökéletes ajándékot.

- Chriiiiiiis - hallottam meg a hangját.
- Igen.
- Mit vegyek fel?
- Ruhát.
- Hülye - jött le a lépcsőn. - Úgy értem, hogy mennyire kell kiöltözni?
- Ahogy szoktál. - kacsintottam. Tudtam, hogy bármit mondok neki, úgyis megy a saját feje után.
- Oké… - ment fel.
Eldőltem a kanapén és bekapcsoltam a TV-t.


Alex szemszög

Ahogy szoktam… oké, akkor egy farmer meg egy póló. De nem hiszem,hogy ha csak így kéne kiöltöznöm, akkor Seb már ilyenkor küldte volna Christ.
- Kényelmes legyen! - kiabált Chris.
Kinyitottam a szekrényem, és vagy fél órán át álltam előtte, amikor becsuktam a szemem, és találomra kivettem egy ruhát. A kiválasztott darab egy térdig érő, fehér alapon fekete párducmintás ruha volt. A hajammal nem dolgoztam sokat, csak szimplán kifésültem és hagytam megszáradni. A sminkem sem volt egy nagy cucc: alapozó, szemhéjtus, szájfény, és már kész is voltam. Kiegészítőként felvettem pár karkötőt, egy nagy táskát, és felvettem egy fekete magas sarkút. Így mentem le Chrishez.
- Na? - forogtam előtte.
- Nem rossz, nem rossz - nézett elismerően.
- Te így jössz? - mutattam rá. Egy farmer és egy ing volt rajta.
- Aha. Mehetünk?
- Persze.
Felvettük mindketten a kabátunkat, és már szálltunk is be Chris kocsijába. Egy óra kocsikázás után Chris egy elég kihalt útra kanyarodott le.
- Hé… hova megyünk?
- Nyugi, nyugi. - mosolygott.
Körülbelül negyedóra után leállította a kocsi motorját.
- Itt vagyunk. - csatolta ki a biztonsági övét. - Jössz?
- Aha…
Egy eléggé elhagyatott, erdős környéken voltunk, és kezdtem megijedni.
- Chriiiis - futottam utána - Biztos, hogy jó helyen vagyunk?
- Biztos. Csukd be a szemed.
Úgy tettem, ahogy mondta, becsuktam a szemem, ő pedig megfogta a kezem, és úgy vezetett tovább.
- Kinyithatod. - mondta, amikor már megálltunk. Egy sötét szobában voltunk. Már nem kezdtem félni, már nagyon féltem.
- Boldog Szülinapot! - suttogta a fülembe valaki, akit gyorsan felismertem.
- Köszi, Seb. - mosolyogtam, bár a sötétbe senki sem látta.
- Ülj le. Nyugi, van alattad szék.
Leültem, ő meg leült mellém.
Az egyik falon hirtelen egy kép jelent meg rólam, amikor kb egy éves voltam. Aztán amikor 2, aztán 3, és így tovább. Aztán mindenféle idézetek, videók, közös képek Sebbel, Chrissel, stb. És a végén a „Boldog Szülinapot!”felirat, spanyolul…
Könnyek kezdtek el folyni a szememből.
- Köszönöm. - pusziltam meg Sebastiant.
- Neki köszönd. - mutatott a mellettem ülő Chrisre.
- Ezt Te csináltad? - lepődtem meg.
- Aha. Tetszik?
- Persze. - szipogtam. - Köszönöm. - öleltem meg.
Sebtől kaptam egy zsepit.
- Amúgy csak mi hárman leszünk itt?
- Dehogy. - mondta egyszerre a két fiú.
Felkapcsolódott a villany, és nagyon nagy mosoly ült ki az arcomra.
A DJ-pultnál Jaime állt, körbe barátok, köztük a Vettel-család, persze csak a fiatalabb generáció.
- Köszönöm. - sírtam el megint magam.
Jaime elindította a kedvenc számom, és kezdetét vette az érdekesnek ígérkező este.